Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
Mintegy 200 kerékpár segítheti majd a jövőben a polgárőrség munkáját a rendőrségnek köszönhetően. Hogy pontosan hová kerülnek a kétkerekű közlekedési eszközök, arról majd az Országos Polgárőr Szövetség dönt.
Kétszáz kerékpárt kap a rendőrségtől az Országos Polgárőr Szövetség – jelentette be az országos rendőrfőkapitány a 100x100 biztonság elnevezésű bűnmegelőzési mintaprogram régiós fórumán szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön. Papp Károly altábornagy közlése szerint az erről szóló közbeszerzési eljárás folyamatban van. Arról, hogy az eszközök hová kerülnek, a polgárőr szövetség elnöksége dönt.